2010. február 21., péntek

Régen történt...

Egy szép őszi napon felkerekedtünk, hogy felfedezzük környező falvaink látnivalóit. A régi népi lakóházakat, a háborítatlan természetet, a nyugodt kiegyensúlyozott embereket. Kirándulásunknak nem volt határozott célja, inkább csak a kíváncsiság vezérelt minket. Sok települést bejártunk. Olyan helyen is megfordultunk ahol a madár sem járt. Életnek alig volt nyoma.

Azt láttuk, hogy valamikor sűrűn lakott településre értünk, de 2000-ben sok-sok falunak már csak elvétve volt lakója arrafelé. Pedig a táj csodás. Erdőn keresztül haladó vadregényes út, csodás parasztházak kovácsoltvas-kapuval, pazar kilátás... Egy közelebbi településre érve ahogy beértünk a faluba, pontosabban a falu közepére, megszólítottunk egy nénit, beszédbe elegyedtünk vele. Egy olyan ház előtt álltunk meg, ami nagyon megtetszett nekünk. Hatalmas porta, napos udvar, virágok tömkelege. Mint a mesében.

Megtudtuk a nénitől, akivel beszélgettünk, hogy a ház nem eladó. Sajnálattal konstatáltuk, majd hazafelé vettük az irányt. Eltelt majdnem egy év, amikor valami "csoda" folytán kiderült, hogy egy ismerősömé a ház és el akarja adni. Így némi gondolkodás után, megköttetett az üzlet. Akkor már konkrét céljaink voltak.

Azt szerettük volna, hogy minél több ember élvezhesse, azt a nyugalmat, amit mi érzünk Irotán. Itt oldódik fel a munka során felgyülemlő stressz, itt lehet igazán kikapcsolódni, ahol csak a madárcsicsergés hangját halljuk. A kertből egyenesen az erdőbe jutunk, a házból kilépve a környező dombokra látunk. (Nem a szemben lévő paneltömbökre) Ez fantasztikus hely.

Napkeltekor már süti a házat a nap, és napnyugtáig minket kényeztet sugaraival. Mintha sosem akarna eltűnni a fejünk fölül. Csodálatos. A portán két ház található. Az egyik 1897-ben épült és minket teljesen elvarázsolt a rusztikus mennyezet, a boltíves konyha. Kicsi, de különleges ablakok, gerendába vésett, faragott családi címer... Ilyet azelőtt sosem láttunk. Aztán elkezdődött a felújítás. De erről majd máskor.